COVER STORY: így született a borító (tizennégy lépésben) - DAMAGE REPORT: A KÖNYV

DAMAGE REPORT: A KÖNYV

Icon

Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette?

COVER STORY: így született a borító (tizennégy lépésben)


Nem is a fekete az igazi fekete, hanem a feketén fekete az igazi fekete, így Moiré az Anker Klub mélyén, hóba pisált szemű gyanakvó gólemarcom lehet, mert sietve hozzáteszi, hogy eltérő hőképű feketékkel kell játszani, forgatod majd, mint a napelemes kvarcjátékot az ablakra tapadva, a voodoot felsimítjuk rá matt- meg UV-lakkal külön rétegben, minimális a nyomdaköltség, úgyse nyom senki ilyennel. Így kezdtük, nem is így fejeztük be, avagy így született meg a borító tizennégy kávégőzös lépésben. Katt beljebb a folytatáshoz.

EGY. Papa Legba. Cyberpunk gonzót, ötletbombát, hypersigilt védelem nélkül publikálni? Never fucking ever, és ha William Gibson már 1986-ban megírta, hogy a voodoo istenei a cybertér rácshálóiban üzletelnek, akkor kik vagyunk mi, hogy ellenkezzünk? Namondom. A borítón medencemély tiszteletünket fejezzük ki Papa Legba, a keresztutak és az információ loája előtt, aki a táblázatok szerint néha Szent Péter, néha Kharón, de amúgy meg leginkább Haiti spirituális biztiőre, ha ő nem akar beengedni az ajtón, akkor kintmaradsz. Moiré rátekert egy ügyes trükköt az egészre: ha már a szövegcentrikus borítóba nehezen lehet belegyömöszölni a minden (négy) irányban szétágazó vevét, akkor ne erőltessük és inkább menjünk egy réteggel feljebb (a halál is sokszor fentről jön és nem is látod, látod, így kell az Illustratorból nindzsaharcművészetet gyártani) és helyezzük a mintát matt/UV-lakk kombinációban az egész tetejére.

KETTŐ. Szövegfelhő. Kistucat webapp van már arra, hogy szövegfelhőt generálhass, a real thing viszont az, amikor a grafikusod felsóhajt a hat kávésbögre között, rágyújt egyszerre három cigire meg egy Red Bullra és elkezd legózni a typefonttal, itt a lista ABC-sorrendben:

acid rain • adhd • aleph • augmented • bass • bat country • biopunk • body hacktivism • brainwave • coffee bukkake • cosplay • crowley • cthulhu interface • cosmic web • cyberpunk • damage von rock • damage report • darknet • datacide • death manga • digital hardcore • diy ethos • ebm • frag • fringe culture • future • gibson • glitch techno • golden dawn • gomi • gonzo • gtca lego • hack the humanmeat • headmap • hypersigil • idm • idoru • industrial • immanentizing the eschaton • invisibles • king mob • kirf • legba • manifesto • manual • metaverse • mindloop • morrison • neon • neurofun • new black • new scum • nootropics • occupy reality • pain frequency • pop lolita • porn • quantum buddha • realdoll fetish • selfhack • second life • sensedep • shanzhai • silk road • social media • soft synth • them • timewave zero • video tattoo • voigt-kampff • vr • warez • wasd

HÁROM. Egalizálás, kerning. (Ez a kettő ugyanaz.) Fent az egalizált, alatta a nyers szöveg – magyarán a profi szövegszedők hangyasavat bűnbánnának a saját szemükbe, ha nem rendeznék el a betűközöket is az egyes feliratcímekben. Van egy érdeklődőknek szánt kerning game is, ha ki akarod próbálni a betűközrendezést, nem egy Farmville, de három pálya után hörögve fogsz milliméterpasszintani S betűket, mert olyan nincs, hogy 90 százalék alá teljesíts. És mi ezt egyesével csináltuk meg. Egyenként.

NÉGY. Első vázlat. Ilyen a mindenegyütt – fekete háttérrel, fotóval, látható szimbólummal. Moiré amúgy gyengéden jelezte (és a mai napig köhög), hogy ha Isten felszív minket a kozmosz végtelen sötétjébe, az is csak egy fekete a huszonsok közül, úgyhogy ne beszéljek olyanról, hogy legyen fekete. Ez utalásértékként jelzi, hogy a szövegszürke is fekete (lenne a nyomdakész borítón), csak magunknak jeleztük, egyébként valahogy így nézne ki. Szerzőt és szövegcímet kiemelhetnénk pussypinkkel is, de a fekete-fekete-vörös kombináció elegáns és erőteljes, viszont nem hivalkodó, úgyhogy rábólintottunk a pirosra (valahol mintha lett volna más szín is, de azt le se dokumentáltuk).

A borítófotó külön sztori: Papa Legba szimbólumával ellátott villantódoboz, marhagyomornyi (igen, mértékegység) glowstick és kétszer annyi világítótest és három ember kell ahhoz, hogy elkezdjen kialakulni a koncepcióból a kép, menet közben sikerült rózsaszín világító folyadékban áztatni a jobb kezem és a budai vár alatti parkolóban Silent Hill cosplayt csinálok a fejemre húzott villantóból (rózsaszínen világító kézzel). Sajtos és Gyí barátaimnak örök hála az átnindzsázott estéért meg a lightpaintingért (és azt hiszem, legközelebb nem eszem meg a kávézó dekorációként kirakott kávébabjait a szintén dekorációként kirakott üvegből, mindenkinek könnyebb lesz úgy), konklúzió: minden fotóhelyszín, ami lenéz a városra és kellően jó látványt dob, smár- és tapipont a kiéhezett tinédzsereknek.

ÖT. Nem elég vörös. Rövid colormebadd-fázis, avagy milyen eltérő vörösökkel kell feltüntetni szerzőt meg címet. Meg imádjuk ezt a képet, ez meg önmagában is jelzésértékű a sorstól, hogy a fehér háttér még visszatér és arcomsom minket észrevétlenül.

HAT. Dinamika. Statikus, nyugodt borító? BITCHPLEASE. Bedöntünk tizenegy és fél fokkal jobbra, pont amikor a vasárnapi ebéd helyett a hűtőt kell kiemelned gurtni nélkül, na ilyen feszültséget kelt. Azonnal megszavaztuk.

HÉT. Mérlegek, haza! Egy darabig mostantól semmi sem egyértelmű, persze soha semmi nem az, balra simítsuk a képet vagy jobbra? Ha kép van, nem jobb mégis visszadöntve? (There are things you cannot unsee, a kovászosuborka is tizenegy és fél fokkal dől már a hűtőben mindig.) Mindehhez többféle szövegtapéta kell, mindegyikben más kulcsszavak hangsúlyosak, cikáznak egymás között a jpgk meg az olyanok, hogy várj iszom még egy kávét, aztán kilógatom magam a gangról, szerzek új perspektívát. És ez még csak a front borító.

NYOLC. Hátsó borító. Mi kell a back coverre? Szerző, cím opcionális, hátszöveg, miniajánló, ár, ISBN/vonalkód, támogatói-, partner- és kiadólogó meg kötelező. Ezt nagyban bonyolítja, hogy egy karakterre sem akarjuk megcsonkítani Shuriken két kilobyteot is seggrepacsizó borítószövegét, valamint a tényt, hogy az összes miniajánlót QR-ben akarjuk elhelyezni a szöveg mellé, mert ilyet még senki nem csinált. A QR a designesztétika gyönyörű, baszadék, lelkihibás cicababája: nézni gyönyörű, ha egy milliméterrel is rosszabbul érsz hozzá, mint kellene, akkor vagy használhatatlanná válik vagy a reakciói letépik az arcodat (és tíz perccel később már pillangó szeretnél lenni a réten, annyira eleged van). Ezek pontosan így is lesznek, csak még nem ebben a fázisban.

KILENC. Hátsó borító még mindig, a cikkírás közben meg elment a kávézó mellett egy galamb, aminek csak a lábait lehetett látni az üvegen keresztül, a testét nem, szürreális, testetlenítő élmény. Naszóval. Amennyire szeretjük a QR-t, annyira nehéz vele dolgozni. Az viszont már biztos, hogy oldalra igazítjuk. Vagy nem. Egyre sűrűbb a hátsó borító, dobálnunk kéne.

TÍZ. Nanem. Most van az a pont, amikor zokogunk. A nyomdai felbontású QR-ek egymás alatt úgy néznek ki, mint a dühös hangyák, amin meg külön nevetünk, mert hajnal háromkor már kb mi is így érezzük magunkat, csak ők hangyasavat folyatnak, mi meg azt kiabáljuk, hogy lófasz és ráhangosítunk a Current Valuera. A QR amúgy nem túl kompromisszummentes téma: világos alapon sötétet olvasnak a mezei meg az őskori appok is, sötét alapon világosat viszont a legtöbbjük nem. Nem nyugtat, hogy két év múlva már menő lesz feketére százszázalékos ezüsttel nyomott kockakódot villantani, MOST semmi nem olvassa el. Úgy néz ki a duplafekete oldalon a QR, mint a designborítékon az olcsópostaibélyeg. Ha van olyan, hogy habzó, szakadozó sírás, na azt csináljuk most.

TIZENEGY. Aztán jönnek az emberek meg a nagy fehérség. Az egy dolog, hogy a hátsó borító most konkrétan úgy néz ki, mint amikor felébredek meccs után, de azt még például nem tudjuk, hogy olvasható-e. Megosztjuk a borítótervet egy száztagú Facebook grouppal, a valóság meg felköhög (minket is) és visszaköszön. Olvashatatlan a QR. A Google Goggles olvassa, a Barcode Scanner nem. A Barcode Scanner igen, az iPhoneos bármimás nem. Az iPhone behunyorogja, de a Windows Mobile nem. Semmi más nem, de a Windows Mobile igen, ellenben miért japán kandzsikba kódoltátok a szöveget? (Azóta nézem a falon az odacsapott kávésbögre nyomát, hogy talán tumpfolni kéne már.) Nem tudom elolvasni. El tudom, de nem jó az ékezet. A vonalkódolvasó nem olvassa be. Nem azt kell olvasni. Nem. Tényleg nem? Tényleg nem. Jó az ékezet a másodiknál, de máshol nem. Máshol sem. Csak az elsőt tudom elolvasni. Túl közel vannak a kódok egymáshoz. Túl távol vannak. Távolban egy fehér vitorla. Túl sokat fókuszál. CSAK fókuszál. Ja olvasni is kéne? Azt nem csinálja. Döntött QR nem QR. De QR, csak nyomtatva, high qualityben kéne megnézni. Minél kevesebb karakter van a QR-ben, annál jobban olvasható. Töröljünk ki tíz karaktert. A művészi szabadság. Értem, hogy a művészi szabadság, törölj ki még tíz karaktert. Szararc vagy. Tudom, hogy szararc vagyok, törölj ki még tíz karaktert. Neszebazmeg, mi az hogy ezen múlik a borító. Nézdcsak, most beolvasható. Tényleg beolvasható. Amúgy most miért vannak japán kandzsik az ékezetek helyén? (Itt felsír az éji vad.)

Aztán (végre) becsap a villám, Moiré átküld egy fehér háttéren fekete designváltozatot (persze négy feketénfekete közé rejtve, ennyit a trükkös ágyazásról), pár napja gondoltam egy ilyenre, hátha. Nem hátha, pont így. A QR nem odakasírozott sufnituning, hanem szervesen csúszó (tehát csiga) designelem, a szövegtapéta olvashatóbb és markánsabb, az üzenetek jobban ütnek, a könyv maga pedig hívogatóbb és jobban kéri, hogy szedd le a polcról (a boltban is meg otthon is), herbertvonkarajankodok egy darabig a bal-jobb billentyűkkel a fehér meg a fekete design között. Aztán marad a fehér, amin amúgy már csak három QR van – biztonságosabb a nagyobb kódot olvasni (pláne ugye döntve) meg nem is akarjuk megzavarni meg @vesper_dbs angol szövegezésű blurbjével az olvasót, hogyaztmondja „subliminal technopalinka powered tales of interface-mind bondage from across event horizon”. Azt még nem döntöttük el, hogy fekete vagy valamilyen halványabb szürkeárnyalat, velem szembejön a kávéfolt, Moiréval meg a Current Value, úgyhogy egész jól elvitázunk.

TIZENKETTŐ. Kép vagy nemkép. Visszatértünk az eredeti kérdéshez, színegyensúly-nekifutás, a retinámon Kuler és abban tologatok szövegeket fehértől feketéig meg vissza és sírok, Moiré persze ugyanezt csinálja, csak ésszel meg egérgörgővel. A konszenzus végül az lesz, hogy szedjük le a frontról a képet, sokkal erősebb az, ha a szövegtapéta marad, legalább felkészítünk mindenkit arra, hogy a penetráció után sem lesz könnyebb. Sőt.

TIZENHÁROM. A többi. Hátsó borítón legyen szerzőről arckép, az 10-15%os forgalomnövekedés, kapjuk a tippet. Ha áprilisban újra bemutatják a Nyóckert, akkor legyen az is a borítón, hogy a forgatókönyvírótól, amiatt is nagyobb eséllyel veszik majd le az emberek a polcról. Bazmegezel? Ódemégmennyire. Akkor szókimondó szövegek a hátsó borítóra, amiatt is nagyobb az esély (legutoljára az ilyen esélyszázalékokat a Diabloban számolgattam össze, aztán nézd meg, mire vittem). A könyvmarketingpókert viszont így kell játszani, úgyhogy ráhalványítunk még a szürkére egy kicsit, aztán hátradőlünk.

Ez lett a végeredmény. Vasárnap megvehető a MondoCONon és dedikálom – amúgy meg hamarosan a könyvterjesztő hálózatok könyvesboltjaiban. Moiré többi munkáját itt tudod megnézni (javaslom), ő pedig azt kéri, hogy hallgass több Current Value-t, mert amúgy utánadmegy. Chainsaw wave jatagánnal.

Category: folyamat

Tagged: , , , , ,

2 Responses

  1. adt szerint:

    találtam benne egy hibát :D

    just kidding…

    grat!

  2. [...] külön blogot a könyvnek, ahol hosszasan, vértől forgó szemmel magyarázom például azt, hogy hogyan készült a könyv borítója, miért lett fehér alapon szürke/piros és nem fekete alapon fekete, valamint mi a mérhetetlen [...]

Leave a Reply

A könyvről


A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk.

Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

A DAMAGE REPORT 2012 áprilisában jelent meg a MangaFan Kiadó gondozásában.

A szerzőről


Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró, sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró, alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak, majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég, fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával, korábban rádiós, szövegíró, partiszervező és DJ.

Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.