[03] A jövő, ami sohase lesz (Rue Ragnarok Blues) – RÉSZLET - DAMAGE REPORT: A KÖNYV

DAMAGE REPORT: A KÖNYV

Icon

Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette?

[03] A jövő, ami sohase lesz (Rue Ragnarok Blues) – RÉSZLET

Saccra harminc perc múlva kiderül, hogy a második kiadásban (készülne, ha lenne időm, rengetegen küldtetek tippeket, szeretetet, Paypal donationt, volt, aki lófaszt is, mert így kerek a világ, na de!) átírhatom-e ötvenötre. Amúgy szerintem át, de ha a Warren Ellis-féle Newuniversales WHITE EVENTbe belehalnék valami miatt, akkor itt közlöm, hogy az egyetlen drog, amit a könyvhöz használtam, az a koffeintúladagolás volt, de az minden egyes nap. Na tűnés olvasni.

Ötvennégy világvégét éltem túl. Ebbe nem számoltam bele a madárinfluenzát, a kergemarhakórt, a globális recessziót, a közösségi média pöcegödrévé vált MySpace oldalracsúszkálós képekkel és animgifes csillagokkal teli lassú elvérzését és azt a szomorú napot sem, amikor mindenestül felszámolták a Mátrix MMO-t. A holnap érdeklődés hiányában elmarad, ilyen póló lengett minden harmadik alterlányon az emokorszak (és kis túlzással az emósok születése) előtt, sosem gondoltam volna, hogy pont egy neoista játék végét zárjuk le egy ilyennel és tényleg eljátszották benne a világvégét, jött az égből a nagy fekete alapon zöld kód és felzabált mindenkit, ilyen lehet az, amikor a szőrös és kisfaszú programozó rájön, hogy egyszerre kapcsolhatja rá mindenkire a villanyt a negyvenemeletes irodaépületben és rögtön istennek érzi magát. Jellegéből adódóan persze csak kisistennek.

Ha huszonévesként olvasod ezt a fejezetet, akkor közelebb húzlak magamhoz: közel negyven világvégét bekkeltünk ki. Együtt. És túléltük. Élve. Csak hogy legyen valami, amire többé-kevésbé emlékszel: nem kerültünk vissza egy évszázaddal az időszámításban az évezredforduló első másodpercében (ez volt a Y2K bug, néztük az ablakból a tömeget, a tömeg meg a telefonját, hogy újra huszadik századot írunk-e vagy huszonegyediket, a huszonegyedik lett, akkor kezdtünk el igazán inni). Akármennyire küzdött az emberiség, nem lett igaza sem Sir Isaac Newtonnak, sem a teozófia-alapító Helena Blavatskynak, pláne a huszadik század egyik legangolszászabb és egyben legjelentősebb mágikus rendjének, a Hermetic Order of the Golden Dawnnak, sőt, az off-the-shelf nukleáris katasztrófára és katasztrófával zsebhokizó Aum Shinrikyo szektának sem, látod, mi van, amikor túl sok Akirát nézel és ugrik egyet a libidód a nukleárbuboréknál, ez van. Mindannyian 2000 környékére készítették elő a bolygónyi vizeslepedőt, az eseményhorizont azonban jellegéből adódóan ugyanúgy viselkedik, mint bármelyik decensebb csomagnyi Tarot-kártya: pislákoló intelligenciával pisál rád a kvantumvalószínűség ablakából és tesz arról, hogy a világ százhetvennel vegye be azt a kanyart, ami egy századmásodperccel korábban még nem volt ott. (És nyilván beveszi, mindig beveszi.)

Illik azonban száraz, penésztől vadászösztönt és fogsort növesztett zsemlét dobnunk Harold Camping rádióprédikátornak, aki fáradhatatlan kereszteshadjáratot futtat az idő és a világ ragadós hitetlensége ellen egy igazi torinói seggrepacsi reményében. A már kilencvenes éveit taposó amerikai eddig hatszor tekézett körbe a szentlélek eljöveteléről (a Jehova Tanúi ötször, Hal Lindsey prédikátor gyenge kezdő, ő csak háromszor, Nostradamus meg szomorú okay.jpg arccal kushad le a sarokba) és gond nélkül tolja arrébb az apokalipszis várható dátumát, ha az valamilyen felsőrendűbb spirituális matekegyes miatt nem jön össze. Az amerikai mazochizmus és halálvágy (Mel Gibson lesz ennek is a prófétája, akárki meglássa) egyetlen igazi haszna eddig az volt, hogy a Jehova Tanúit a négy rontott esély után mindenestül kibumlizták a térítőegyetemről, mentek rektorhoz, mentek dékánhoz, mi túléltünk, azt mondták, ez egy eszkatologikus lottó, 2012 januárja is elmúlt, még mindig élünk, becsöngetni se mernek már sehova, ha mégis mernének, mondd azt nekik az ajtóban, hogy öt rontott jóslás után maximum az áltiskolás kistestvéred piros-kék számolóérméit adod oda nekik. Csak hogy értsék, hol a helyük. (Kénytelen vagyok az amerikai kereszténységre csípőből rásütni a klinikai mazochizmus látleletét, mondjuk nem is véletlenül merít a keresztény parafernáliából a szadomazo fétisélet. Rövid az út a Corpus Christitől az ostorig, az erényövekig meg a szögekig. Sőt, ha már a torinói szóbakerült, a latex búslakodóig.)

Egyszóval látlelet. Lustaság, feledékenység, érdektelenség. Ezek tartják össze a világot és remek védőhálót adnak nekünk a Ragnarökkel szemben. Ha meghalunk, úgyis mindegy. Ha nem halunk meg vagy túléljük a kataklizmát, akkor meg valahogy úgyis lesz. Ha eddig nem volt kataklizma, akkor ittunk és lett. Gondolkodni kellett róla? Aki a spiritualizmusról beszélt, azt megdobáltuk kővel, aki Dänikenről, az elhallgatott régészeti eredményekről meg arról a nagy globális összeesküvésről beszélt, amit évtizedeken át gyűjtögetett újságcikkekből és kinyomtatott, online már nem található blogposztokból lehetett összeállítani? Azt újfent kővel. Mi lesz, ha mégsem vérzünk el, gyulladunk meg, fagyunk cserenkovkékre, válunk atomhamuvá vagy zombimartalékká (noha ez a legkevésbé valószínű, az interneteken 9gagen jaffázó tinik többsége úgyis fejből tolja a zombiapokalipszis esetén alkalmazandó összes technikát), és nem lényegülünk át intelligens felhővé, bollywoodszexi instantgyurcsókká vagy bardofényű LSD-habbá 2012. december 21-én? Akkor majd a maják nyakába varrhatjuk az egészet, hogy nem tudtak számolni és legrosszabb esetben majd magyarázkodhatunk a világ utolsó pillanatára szervezett méretes orgia másnapos és a túléléstől zavarodott tagjainak, hogy ne haragudjatok, hogy úgy kell mostantól élnetek, hogy láttátok egymást nemtől függetlenül… tudjátok.

Úgyhogy az van, hogy kettőezerhúszig nem halunk meg, de ha mégis meghalunk, a kiadó duplán visszafizeti a könyv árát (ebből még büntetőper lesz 2019-ben, mark my words). Az emberiség azon unatkozó és értelmetlenül létező fele, akiamiamely 2012. december 21-ig datálja az életét, egészen találékony. Ha nem a maják tennék őket macskalapátra, akkor ott van még a Nibiru bolygó vagy az Apophis meteor, amik hirtelen visszanyitják ránk a kozmosz ajtaját, mint Columbo, hogy csakmégvalamit és hirtelen kapunk egy dragonballnyi pofont egy kőgolyótól vagy ott van Terence McKenna, aki rosszulszőrös ellenkulturális másodginsbergként azt mondta, hogy van egy szoftverem (ez volt a Timewave Zero), ami kiszámolja az emberiség spirituális, technológiai és kulturális ugrásait az I Chingből, pont a maja sikerdátumra esik, milyenvéletlen. Az emberiség másik fele meg legyártja azt a kaviárt a hűtőmben, ami 2014-ig nem jár le meg egyébként is jön a Diablo 4, miért lenne vége a világnak as we know it. Elkámpicsorodva engedem el az entrópia kezét a boltban, mint brandnew pesti hatéves, aki kiábrándult a Parlamentből, mert nappali fényben nem olyan szép, mint a képeslapokon, mégsem halunk meg, akkor ideje valami sokéves tervet gyártani a túlélésre.

Category: fejezet

Tagged:

Leave a Reply

A könyvről


A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk.

Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

A DAMAGE REPORT 2012 áprilisában jelent meg a MangaFan Kiadó gondozásában.

A szerzőről


Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró, sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró, alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak, majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég, fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával, korábban rádiós, szövegíró, partiszervező és DJ.

Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.