RÉSZLETEK - DAMAGE REPORT: A KÖNYV

DAMAGE REPORT: A KÖNYV

Icon

Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette?

RÉSZLETEK

Ízelítőnek, mert úgyis bele akarsz olvasni, mielőtt megveszed vagy legalábbis beleolvasol. Ha megtetszett és/vagy érdekelne több is, majdnem-naponta kerülnek ki rövidebb-hosszabb részek a Facebookra, likeold és oszd tovább, ha tetszik. Inkább azt kövesd, ezt itt teljesen véletlenszerűen frissítem.

05.
“A partiszervezés pont olyan, mint egy remekbeszabott első acidtrip: sosem az történik, amire számítasz. A zenekarok, mikrofonállványok, fantomtápok, rendőrök, neonácik, tütüben parádézó szőrös egyetemi professzorok, házi készítésű fétismaszkok, harmincnyolcas fekete catsuitok, Trabantra szerelt pókok és a színpad feletti keresztrúdon részegen himbálózó és ordítva bömbölő DJ-k sosem úgy viselkednek, ahogy várod, az egész olyan, mint amikor frissen ébredés után kellene lépned egy olyan sakkjátszmában, aminek figuráit, szabályait és tábláját frissen tervezte át Manson, Machiavelli és anyád jólnevelten hajlongó, a valóságot konvex szögekben meghajlító pirulákon. Megéri? Naná, hogy megéri.

Vagy tíz évig figyeltem a pesti éjszaka undergroundját egy toronyház széléről, kezemben a város legarzénabb csészéjével, amiből negyedóránként kijött egy ukrán manó, megrángatta a farkam és azt mondta, hogy nupagazsij. A tíz évből hat úgy zajlott, hogy az első nap lendülettel triplaszaltót húztam az égen kondenzcsíkkal, hogy akkor én most bulikat fogok szervezni a belváros közepén jól sminkelt, feketébe bújt jómellű csajoknak, az utolsó nap meg beszálltam a liftbe, felmentem a toronyház tetejére és azt mondtam, hogy fogamzásgátló bombát dobok a városra, de lehetőleg jó nagyot. A valóság persze ennél árnyaltabb, de nem sokkal.”

04.
“Egregorenak nevezi a modern okkultizmus azt – háziasszonyok gondolatébresztő jobbegyenesmásodpercei következnek -, amikor emberek összegyűlnek és a közös gondolatokból, célokból, eszmékből vagy szándékokból kialakul valami, ami aztán vissza is hat a mindennapjaikra. Persze ez spirituális dolog, integet a Wikipedia és a villogó animgifekkel teli mágiaoldalak, megfoghatatlan, megehetetlen, megdughatatlan. Kétlem. (Egyszer megdugtam egy teljes ország öntudatát egy olyan csodaakkorddal, amiben sok lecsúszott zenész hitt, de egyik sem találta meg. Nem lettünk sokkal beljebb tőle.)

Egy darabig fejjel lefelé is olvasom a káoszmágiát, hátha jobb lesz. Nem jobb. Mikulás csengővel, szánnal, rénszarvassal; a Donald-stúdió plasztikusan creepy, pszichoszexualitást karcolgató, erőszakkal és tág szemekkel operáló házállatai meg a Nyugati pályaudvarnál körbeálló és együtt Angry Birdsöző, néha fázósan topogó webisztánolvasók szervezte flashmob, világvége, húsvétinyúl, vérfarkasok és a parti szelleme, hogy a megacégek önmagukat hergelő öntudatáról és cégképéről már ne is beszéljek. Akárhogy nézem, a definíció szerint ezek mind egregoreok, az is, hogy hátha nem bukok meg, ha elolvasok reggel még egy tételt, az egész osztály így ment át töriből, aztán nézd meg, mi lett belőlünk.

Ez forog a fejemben, ahogy egy tizencentis mikiegérrel szemezek a kirakat túloldaláról, bárgyú egérbaba helyett egy több mint nyolcvan éves ötlet néz velem szembe, amihez több tízmillió szempár kötött érzéseket meg emlékeket, nem létezik persze, hogyan létezhetne egy sípoló fejű emberegér, mégis a szórakoztatóipar gyártósoron tolja a mágiát, egyre növekvő, egyre erősebb ötlet- és érzésburok szövődik a Disney, a Ghibli, a Lucasfilm, az Animax vagy a DreamWorks karakterei közé, amit valahol mindenki érez, a képzelt barátokra már Jézus óta rásütöttük a kulturális ikont, a világ tetején meg valaki szekérszámra termeli a pénzt abból, amibe te érzelmeket fektettél. Riasztó, ha így nézem. Meg az is, hogy az egyiptomi perspektívaábrázolásra hajaz az, hogy a mikiegér füle minden szögből és helyzetből ugyanúgy néz ki, úgyhogy még kisistenesítettünk is egyet (aligemlékszemrájuk-annyirarégi képzelt barátaink) Bast meg Anubis mellé, szentséggyalázás megvolt, futhatunk tovább.”

03.
“Jó két órája meredek a másodképernyőre, a szememet vér, kávé és könnyek meghatározhatatlan kásája borítja, a Los Angeles Convention Center színpadán nézek kisfiúsan félregombolt tízezerdolláros ingű fejlesztőket, kicsorran a nyál a szájuk szélén az izgalomtól, ahogyan a tripla-A kategóriás, értsd, az itthon 12 és 20 ezer forint között beszerezhető új játékokat prezentálják, csendes mosollyal nyugtázom, hogy mindegyikben van fröccsenés, villódzó rózsaszín fények és hangos üvöltések, pár heves éjszakával arrébb járnak már a gondolataim, ilyen fejmozi mellett egészen gyorsan ledarálják a Killzone, a Little Big Planet meg a Gears of War franchise új darabjait. Isteni triumvirátusként vibrál az E3 szórakoztatóipari expo minden országgyűlési felszólalást megszégyenítő bullshittengerében az innováció, az új generációs testkontrollerek meg a 3D, odakint tiszteletteljesen felgyullad az erkélyem alatt pár turista, én unottan kattintgatom át az elmúlt napok eresztéseit a gametrailers.comon, aztán eljön a Polaroid-pillanat, amikor befagy és éles szélű, síkos papírrá változik a világ, aztán szembenézünk, a jövő meg én.”

02.
“Már a Muzsikás Péter is megmondta, hogy a dúr a vidám, a moll meg a szomorú, csak azt hagyta ki az egyenletből, hogy ezt az analógiát árkos-mocsétás szemű fiatalok fejlesztik majd tökélyre és gyári tesztszignálokat meg iú-iú denevérhangot hallgatnak éjszakánként, hogy hetvenkét óráig tudjanak ébrenmaradni meg tanulni vizsgaidőszakban. Erről szól a binaural beats, a brainwave synchronization és minden más b betűvel kezdődő, agyakhoz és hangokhoz egyszerre kapcsolódó fogalom (Bartók bekerült, Blümchen öv alá céloz, ő csak közönségdíjig juthat, de oda bármikor). Mindezek tudományosan egyáltalán nem megalapozottak, ellenben nagyon szórakoztatóak, ha bevállalod a hallucináció, az ismeretlen típusú, fajtájú és erősségű fejfájások, a tripla munkatempó, a kisimult, mások hisztijeire totálisan érdektelen agy és a szellemlátás rizikóját. Nekünk bejött. (Nekünk a tömegoszlatásra már alkalmas dorset naga majszolgatása is bejött meg az is, amikor átkötöttük az ízlelőbimbóinkat, úgyhogy csak óvatosan.)”

01.
“2012, neurojelen. A botox, duplaH mellplasztika és designervaginák mellett más jellegű plasztikán is áteshetünk. A cosmetic neurology, azaz plasztikai idegsebészet az új évezred, évszázad és évtized gyógyszerszedési gyakorlatát mutatja: nem Parkinsonra, Alzheimerre, szívproblémára vagy ADHD-ra, kóros hiperaktivitásra szedjük a felírt gyógyszereket, hanem azért, hogy szellemi képességeinket fokozzuk. (A szellemi dopping már a munkahelyi pszichotróp kávészünetek óta bevett dolog, csak nem ismerjük be, sarokban szűkölő rongy vagy, ha nincs meg a reggeli kettő.)”

A könyvről


A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk.

Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

A DAMAGE REPORT 2012 áprilisában jelent meg a MangaFan Kiadó gondozásában.

A szerzőről


Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró, sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró, alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak, majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég, fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával, korábban rádiós, szövegíró, partiszervező és DJ.

Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.